- 18 -
Amint világosodni kezdett, kikászálódtunk sátrainkból. Miközben a homokban ülve reggeliztünk, apu kiosztotta a tennivalókat, megbeszélték a kutatókkal, hogy mi legyen a felderítés stratégiája.
Ahogy ott üldögéltünk és beszélgettünk, hirtelen nagyon nagy fényesség árasztotta el a barlangot a templom előtti részen. Először arra gondoltam, hogy pont rásüt a nap az egyik fényáteresztő kőzetre és attól lett ilyen világos. Ám amikor odanéztünk, akkor a szimplán indult reggelünkbe egy nagyon váratlan fordulat következett be.
Ez a fényesség a templom bejáratától eredt és nem odakintről származott. Lassan elhalványulni látszott a vakító világosság. Eközben egyre inkább kirajzolódott egy ember körvonala, ahogy az ajtóban állt. E különös ragyogás amilyen hirtelen jött, most olyan hirtelen el is tűnt teljesen. Ekkor már jól látszott, hogy ott áll egy kicsinyke ember, abban a hatalmas nagy ajtóban. Még innen a távolból is kivehető volt, hogy már nagyon idős. Őszes haja, ráncos arca jól látható volt. Szürke, egyszínű köpenye a földig ért. Felénk nézett. Talán épp annyira meglepett volt, mint mi. Egy darabig csak néztük egymást szótlanul és mozdulatlanul. Végül ő törte meg a csendet.
Jheremiosz vagyok,
Köszöntelek titeket, nagyok!
Ennek hallatára elindultunk felé, de a templom bejáratához vezető lépcső alján megálltunk.
- Köszöntünk téged mi is! Én Timbisz Amoner vagyok, ők itt a barátaim - mutatott felénk -, szándékaink pedig békések. Kutatók vagyunk. Népünk múltját kutatjuk - mondta, miközben a kis emberke figyelmesen hallgatta őt, majd behunyta a szemét és magasba emelte egyik karját. Ujjával felfelé mutatott, majd lassan, szinte szótagolva, alig hallhatóan beszélni kezdett.