- 19 -
Csobbanás?! - riadtam fel álmomból. - Talán Tremisz dobál megint kavicsokat - gondoltam magamban, mivel láttam, hogy már nincs benn a sátrunkban.
Már megint reggel van. Ma vajon találunk valamit? - töprengtem, miközben kimásztam a sátramból.
- Jó reggelt, Noisz! - köszönt rám vidáman Gambisz, aki épp most ment el a sátram előtt.
- Szia! - feleltem neki még kissé álmosan.
Észrevettem, hogy a kutatók egy csoportja éppen apu körül áll, nem messze tőlem. Feléjük indultam. Közelebb érve már hallottam apu szavait.
- Szerintem ne a templomban kutassunk most, hanem járjuk előbb körbe a teljes épületet, hátha észreveszünk valami különöst - mondta, miközben a többiek helyeseltek. - Ti induljatok el a jobb oldalán, mi pedig a fiatalokkal megyünk a templom bal oldalán, és valahol hátul majd találkozunk - mondta a kutatóknak, akik már szedték is a holmijukat és indultak.
Láttam, hogy Tremisz tényleg a parton áll, kavicsokat dobálva a vízbe, így felé indultam.
- Szia Tremisz, nem tudsz aludni?
- Nagyon rosszat álmodtam az éjjel, így elég korán felriadtam! - mondta rosszkedvűen.
Ha még rímelni sincs kedved barátom, akkor tényleg nem lehetett jó az álmod - gondoltam magamban.
- Miről álmodtál?
- Repülőn ültünk, hazafelé menet innen. Majd a gép meghibásodott és menthetetlenül zuhanni kezdett az óceán felé. Rémisztő volt és nagyon valóságos, még most is beleremeg a kezem, ha rágondolok.