- 21 -
- Jártunk már itt! - kiáltott fel Metisz, amikor odaértünk abba a terembe, ahol a labirintus bejáratának kellett lennie.
- Tényleg voltunk már itt - helyeselt apu -, de ahogy akkoriban, én most se látok itt másik ajtót.
Ez a helyiség tele volt ládákkal, polcokkal, mindenféle edénnyel és egyéb hasztalan kacattal.
- Ha jól emlékszem a látott alaprajzra, akkor azon a falon kellene lennie az ajtónak - mutatott Amerosz a bejárattal szemközti falra, ahol most csak néhány üres láda állt egymásra rakva.
Néhányan közelebb mentek és elkezdték ledobálni egymásról a kőládákat. Még üresen is nehezek voltak. Az egyiket elejtették és az széttört. Néhányan felszisszentek, hogy óvatosabban!
Azonban megérte küszködni velük, mert mögöttük felbukkant a keresett bejárat. Amikor ezt észrevették a kutatók, még gyorsabban dobálták el a sok ládát az útból. Már nem zavart senkit, hogy azok összetörnek vagy sem.
- Remek! Induljunk! - mondta apu, mikor az út végre szabaddá vált.
Először benéztünk oda. Egy hosszú, szűk és főleg nagyon sötét alagutat láttunk. Bevilágítottunk lámpáinkkal, de így sem látszott még a vége. Nem volt mit tenni, bementünk szépen sorban egymás után. Amikor az utolsó ember belépett a folyosóra, akkor a hátunk mögött hirtelen egy hatalmas kőlap ereszkedett le a magasból. Nagyot puffanva állt meg a talajon. Ezzel elzárt minket a kijutás lehetőségétől. A nagy robajra megtorpantunk és hirtelen megfordultunk.
- Úgy nézem, ezt becsukták alaposan - mondta valaki rémült hangon.