- 22 -
Gyönyörűek kétségtelen, de vakítóak is ebben a ragyogó napsütésben ezek a pompázatos külsejű, hófehér fellegek - elmélkedtem a repülőgép ablakán kitekintve, majd hátradőltem az ülésemben és lehunytam a szemem. Fáradt voltam. Végtelenül fáradt. Örültem, hogy végre kijutottunk Arantion templomából és örültem, hogy végre elhagytuk Kamerinosz szigetét.
Hogy miként kerültem a hegytetőre, senki sem értette a csapatból. Még én sem. Sokat nem tétováztunk azonban odafenn. Apu gyorsan hívta a helikoptereket, melyek fél órán belül már ott voltak értünk. Egyenesen a repülőtérre vittek bennünket.
Még jó - gondoltam magamban -, fáradt lennék most még hajókázni is a sziget és a szárazföld között.
Most pedig már itt ülünk a repülőn, és végre hazafelé tartunk. Mellettem Graszia alszik az ülésében, békésen. Szegény lányt nagyon megviselte az egész túra. Azt hiszem, hogy a következő expedícióra nem szívesen tartana velem! Bevallom én magam sem...
Kalandunk során bebizonyosodott, hogy Harminesz a rossz oldalon áll. Azt azonban nem akartam elhinni Triminisziának, hogy Graszia is azon a teherhajón volt! Miért tenne ilyet? Persze azt se akartam elhinni, hogy Triminiszia esetleg nem mond nekem igazat. Mindenesetre, amikor szerelmet vallott, akkor nagyon őszintének látszott.
Fáradt vagyok nagyon! Nem tudok mit kezdeni ezekkel a gondolatokkal! Nem tudom, mi lehet az igazság, és nem tudom kiben bízzak, kiben ne! Ó Jheremiosz, szegény kis barátom. A te bölcsességedre lenne most szükségem, hogy megtaláljam a helyes utat! - sóhajtoztam.