- 4 -
Brrr. Brrr. Brrr.
Mily ismerős hang - sóhajtottam fel, majd egy kissé elmosolyodtam. - Ismét reggel van. Eljött a nagy nap és végre indulhat a fantasztikus expedíciónk - gondoltam, miközben izgatottan ugrottam ki az ágyból.
Félóra sem telt el és már ott álltunk anyuval a busznál. Más iskolákból is sereglettek ehhez a buszhoz a nyertesek és kísérőik, így jó nagy tömeg volt. Mindenkitől búcsúzkodtak a szülők. Kis idő múltán befutott Noniusz. Erre egymásra néztünk Tremisszel.
Hát persze! Hiszen ő még nem tudja, hogy nincs a listán! Na, ebből vajon mi sül ki? - tettem fel magamban a kérdést, és kissé el is mosolyodtam.
Eközben fafej Noniusz elhaladt mellettünk az emberek sokaságában és ugyancsak értetlenkedve, nagyon bárgyún tekintett felém. Majd nézése átváltott gúnyos, megvető pillantásba. Feltételezem az járt a kobakjában, hogy mit kereshetek én itt, hiszen nem is utazom a brioni táborba...
A sok összegyűlt ember nagy hangzavart keltett. Próbáltam a nagy kavarodásban elérni Tremiszt és javasoltam neki, hogy jobb lenne, ha mielőbb beszállnánk a buszba, mert szerintem hamarosan kitör a "vihar".
A busz ajtajában álló utaskísérő a kezében tartotta azt a bizonyos listát. Amikor odaértünk hozzá, megkérdezte a nevünket és megjelölte a papíron, hogy már beszálltunk.
Leültünk hátulra, hogy ne legyünk szem előtt, ne is tudják, hogy létezünk. Az ablakból figyelve láttam, hogy Noniusz is a felszálláshoz készülődik. Közelített az ajtóhoz, majd eltűnt a látóterünkből. Utána már csak hangos kiabálást lehetett hallani, ahogy előbb ő, majd utána az apja próbálja bizonygatni, hogy kedvenc fiacskájának márpedig helye van a buszon. Tremisszel egymásra néztünk.