- 25 -
Másnap reggel korán keltünk és máris indultunk apuval a főtanács épülete felé, hogy ígéretünk szerint felkeressük Arabiusz főtanácsost.
Már a kupolaépület egyik folyosóján haladtunk, amikor egy idős, ránézésre hatvan év körüli férfi állt meg előttünk.
- Miniosz vagyok, a főtanács tagja. Köszöntelek titeket.
- Üdvözlégy! - felelte apu.
- Te ugye Noisz vagy? - fordult felém.
- Üdvözlöm uram! Igen én vagyok.
- Kérlek fiam, gyere velem egy percre.
- Arabiuszhoz tartunk - szólalt meg apu. - Nem késhetünk el.
- Ne aggódj, tényleg csak egy perc - mondta apura nézve, majd a vállamra tette a kezét és elindultunk az irodája felé.
- Tényleg siess! - szólt utánam apu. - Arabiusz irodájánál várlak.
- Rendben! - feleltem.
Beértünk Minioszhoz. Engem hellyel kínált, de ő maga nem ült le. Az ablaka elé állt és kitekintett rajta, majd felém fordult.
- Noisz! Már régóta figyelem tevékenységedet, mely népünk javát szolgálja! - szólt elismerően. - Tudnod kell azonban azt, hogy egyre többen hiszik, hogy népünk múltját nem szabad megismernünk, nem véletlen, hogy sorsunk így alakult, ahogy. Arabiusz elvakultan hajszolja a múltat, s közben nem látja a nép akaratát. Sokszor már a főtanács véleményével is szembehelyezkedik. Nincs ez így jól! - mondta majd leült a székére, és úgy folytatta. - Noisz! Te, mint a főtanácsos személyes tanácsadója, közel állsz hozzá. Sokak nevében kérlek, próbáld őt a jó irány felé terelni. Ne hagyd, hogy elvakultsága népünk vesztét okozza! Ne engedd, hogy használják a kaput!