- 32 -
Amonsonia. Nos, ismét itt vagyok. Kinéztem a fülkéből, melybe megérkeztem, de nem láttam senkit és semmi érdekeset, így beírtam a 4587-es számot és lenyomtam a sárga gombot.
A következő pillanatban már a másik fülkében voltam. Kiléptem. Itt sem láttam senkit.
Első vagyok - állapítottam meg. - Remélem Tremiszt nem kapták el, és Graszia is sikeresen megérkezik... Hol lehet vajon Szimbiszia? - tettem fel magamnak a kérdést, miközben leültem egy padra. Aggódtam miatta. Remélhettem csupán, hogy nem esett bántódása. - Egyáltalán miért raboltatta el Amonsunamoon? Mi a célja ezzel? Minket akarna tőrbe csalni? - tűnődtem. - Ennek nincs értelme, hiszen bennünket is éppúgy elkaphattak volna az étteremben, mint a húgomat.
- Szia, Noisz! - köszöntött Graszia a fülkéből kilépve.
- Szia! Csakhogy itt vagy! Rendben ment minden?
- Igen, nem volt gond - mondta és mellém ült a padra.
- Remélem, Tremisz is simán bejut - néztem aggódva az üresen álló fülkék felé.
- Biztosan! - nyugtatott Graszia és közelebb ült hozzám, majd megfogta a kezem, mire én ránéztem, és egymásra mosolyogtunk.
Gyönyörű! Hogyan lehet valaki ennyire csodaszép?! - tűnődtem magamban.
- Esélyetek most már csöppnyi, nem tudtok majd nyelni, s köpni! - ugrott ki harci kiáltással Tremisz a fülkéből - Adjátok ide azt az átokfajzatot, csinálok én belőle párnahuzatot! - kiáltozott továbbra is, karját lengetve, mintha már püfölné Amonsunamoon teljes seregét, annak érdekében, hogy Szimbisziát visszakaphassa.
- Csitulj, Tremisz! - mondta Graszia.