- 6 -
Elindultunk... Mindenki hatalmas hátizsákokat cipelt. A sátraknál csak a két pilótát hagytuk, őrizni a tábort, a repülőgépet és az itt maradt felszerelést. A többiek libasorban meneteltek be a sűrű növényzettel borított dzsungelbe. A táj igen változatos és szemet gyönyörködtető volt. Hamarosan olyan erdőn haladtunk át, amelyben az egymáshoz közel álló fák a törzsükből számos helyen kinövő, vastag nyúlványokkal kapcsolódtak egymáshoz. Olyan volt az egész erdő, mintha az csupán egyetlen fából állna, amelynek megszámlálhatatlanul sok törzse van.
Sajnos csak útközben derült ki, hogy a magunkkal hozott GPS vevő meghibásodott. Így hiába ismertük a barlang bejáratának pontos koordinátáit, most aztán nem mentünk vele semmire. Kénytelenek voltunk idegenvezetőnkre és a kezében lévő hatalmas, enyhén szólva is gyűrött papírtérképre hagyatkozni...
Hosszas menetelés után egy kis, kékvizű tó mellé értünk. A menet élén apu és az idegenvezetőnk, Urbiusz haladt. Hallani lehetett néha, ahogy élénken hadovál. Lengette karját össze-vissza, és a térképét is igen sokszor forgatta. Közben hol az útra, hol a mellettünk lévő kis állóvízre pillantott idegesen.
- Nem lenni igaz! Rossz ez vacak! Micsoda papíros ez. Ez itt nem is lenni út. Ott meg a térképen nem is van tó! Mit keres itt utunk mentén ez a víz akkor meg? Ej-ej! Mamuska! Most aztán hol lenni fiacskád? - motyogott maga elé Urbiusz, de csak nem jutott dűlőre a kezében lévő térképpel.
Ekkortájt már több mint két órája meneteltünk, így most megálltunk pihenni. Apu eléggé idegesnek látszott, Urbiusz meg pont annyira tanácstalannak. Úgy nézett ki a helyzet, hogy idegenvezetőnknek fogalma sincs arról, hogy hol lehet az a barlang, ahová tartunk. Letáboroztunk azon a kis tisztáson, ahol éppen megálltunk. Néhányan összegyűltek a térkép körül, és tanácskozni kezdtek.