- 7 -
Amint hazaértünk a kalandos utunkról, szinte azonnal beestem a jó puha ágyamba. A kényelmetlen sátrak után igazi felüdülés volt hanyatt dőlni és elveszni a puha párnák között. Az expedíció viszontagságai, a kevés alvás most szó szerint altatóként hatott. Másnap már majdnem dél volt, mire felébredtem. Álmos fejjel botorkáltam ki a nappaliba.
- Jó reggelt! - nevetett rajtam húgom, Szimbiszia. - Lassan már ebédelünk!
- Jó, hogy jössz! - fogadott apu. - Délelőtt kerestek a főtanácsból. Holnap reggel lesz az expedíció beszámolója. Arabiusz főtanácsos személyesen közölte, hogy téged is várnak! Ez nagy megtiszteltetés! Ilyen fiatalon még senkit sem fogadott a főtanács, egyetlen meghallgatáson sem.
- Mondd csak fiam - kezdte anyu -, megérte apuval tartani a nyári szünetedben a brioni tábor helyett? Hiszen olyan régóta vágytál arra, hogy eljuthass Brionba.
- Még kérded? Az a tábor eltörpül a munuszi barlang mellett! - feleltem mosolyogva.
- Graszia keresett! - szólt a húgom. - Hívd vissza!
- Megyek - mondtam és azzal elvonultam a videofon irányába. Amikor megláttam a képernyőn Graszia arcát, ismét felvillant bennem az a látvány, ami a barlangban tárult elém, ahogy ott állt a sziklánál és kedvesen mosolygott rám. Miközben néztem az arcát, még inkább biztos lettem abban, hogy őt láttam, még akkor is, ha ott sokkal idősebbnek látszott.
- Szia! - köszöntöttem vidáman. - Ráérsz délután?
- Szia, Noisz! Igen, rá - felelte szomorkás hangon.
- Találkozhatnánk, van mit mesélnem! - mondtam, de ő továbbra is letört hangon folytatta.
- Igen, beszélnünk kell - felelte halkan, végül elköszöntünk.