- 9 -
Napjainkban
Tizenhat éves múltam néhány nappal, amikor egy csütörtök délután apu rendkívül zaklatottan érkezett haza a munkahelyéről. Olyan hirtelen robbant be az ajtón, hogy anyu rémülten megtorpant, majdnem kiesett még a tál is a kezéből, amit éppen a konyha felé vitt.
- Gyertek gyorsan! - kiáltott apu.
- Mi baj? - kérdezte tőle rémülten anyu.
Szimbiszia és én szinte egyszerre léptünk ki a szobánkból és szaladtunk szüleink felé.
- Rájöttek! Megfejtették! - mondta izgatottan. - Négy év után végre sikerült bekapcsolniuk a szerkezetet - fordult felém -, tudod, amit a munuszi barlangban találtál.
- És mi az a szerkezet, mire jó? - kérdeztem tőle, miközben izgatottsága azonnal átragadt rám is.
- Egy háromdimenziós hologram térképet vetít a levegőbe! Ez a térkép egy szigetet jelöl meg bolygónkon, amelyet már sikerült beazonosítanunk. Gyanítom, ezzel megvan a következő expedíciónk helyszíne - mosolygott apu. - A főtanács ebben az ügyben, vasárnap délelőtt tart rendkívüli ülést. Mindenkit összehívtak, aki csak fontos lehet. Téged is várnak fiam, sőt mi több, még Tremisz is kap meghívót... A kutatóink bemutatják főtanácsnak a szerkezet működését. Továbbá részletesen beszámolnak az elmúlt négy év munkálatairól is. Ami még fantasztikusabb - folytatta apu szinte levegőt se véve -, hogy a barlangban talált írás néhány sora végre értelmet nyert a megjelenő holotérkép által!
A szürke hétköznapoknak végre vége! - gondoltam magamban vidáman és meg sem fordult a fejemben, hogy az újabb expedícióból esetleg kihagynának minket. - Persze beláthatták, hogy ennek amúgy sem lenne értelme - kuncogtam magamban.